Krisztina nővér visszaemlékezése és a monstrancia kalandos története
*****
Scheuring M. Krisztina nővér (Isteni Szeretet Leányai) 1938-ban Budapesten élt a szüleivel és a testvéreivel. Polgári iskolába járt a Knézich utcába, első éves volt akkor.
“A kongresszus előtt már tájékoztattak bennünket, hogy mi is lesz ez. Az Oltáriszentségről is tanítottak, nem is teológiailag, hanem inkább szentségimádásokkal. De nem is csak az iskolában, hanem én az Örökimádás templom közelében laktam, és ott többször volt az örökimádó nővérekkel 24 órás szentségimádás, a hívek részére ez volt az egyik felkészítés a kongresszusra.
Az iskolában is tudatosították bennünk, hogy mekkora nagy eseményt várunk, világviszonylatban is jelentős. Nagyon intenzív volt a felkészülés. Éreztük, hogy valami csodálatos dolog fog történni. Ezt nagyon belénk vésték, hogy mi egy kis ország vagyunk – Trianon fájdalma akkor még nagyon eleven volt -, de lám, mégsem vagyunk eltiporva. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, magyaroknak.
A kongresszus himnuszát is előre megtanultuk, nem is akárhogy! Az iskolásokat összegyűjtötték a VIII. kerületben. A Tavaszmező utcában emlékezetem szerint egy nagy üres telek volt, ott gyűltünk össze a szabadban és ott tanították nekünk a kongresszusi éneket, maga Koudela Géza is jelen volt. Először a szöveget ismételgettük, majd megtanultuk a dallamot is. Nemcsak a katolikus iskolák növendékei, hanem az állami iskolákból is hozták a hitoktatók a diákokat: töménytelen gyerek volt ott, erre emlékszem. Sokan voltunk, csoportokban álltak az iskolák, Koudela Géza maga mutatta a ritmust. Ott megtanultuk nagyjából a himnuszt és utána az iskolában többször gyakoroltuk.
A másik emlékezetes esemény, amikor megérkezett Pacelli bíboros. A körút nincs messze a Knézich utcától, mi az Üllői út és a Baross utca között álltunk a járdán, a pápai zászlót lengetve kiáltottuk: Vivat Pacelli!
Emlékszem arra is, hogy az intézetben rengeteg külföldi pap szállt meg. Akkor láttam életemben először fekete papot. Ez nekünk gyerekeknek olyan érdekes volt, hogy – bár a tanítás folyt -, de szünetekben mindig futottunk a folyosókon, hátha összetalálkozunk a külföldi papokkal.
Egyik délelőtt volt az ifjúság szentmiséje. Ahol most a korcsolyapálya van a Városligetben, ott volt az iskolánk részére kijelölt hely, ott gyülekeztünk, és a millenniumi emlékmű tetején zajlott a liturgia. Nagy lelki élményt nem tudok mondani, inkább a látványosság maradt meg bennem. A férfiak éjszakai szentségimádásán az édesapám is részt vett.
A hajós körmenetre is jól emlékszem. Este a kivilágított hajón volt az oltáriszentség a Dunán, a papság körülötte, és ahogy az emberek most a tűzijátékot nézni kivonulnak a Dunapartra, ugyanúgy tele volt a part, mindenki már ott volt hamar. Oda nem az iskolával szervezetten mentünk, hanem ki-ki önként, otthonról ment. Nagyon felemelő volt, úgy éreztük, hogy most egy templom van a Duna közepén.
A szüleimmel az Örökimádó templomba jártunk, ott mutatták azt a monstranciát, amit majd a kongresszuson fognak használni. Hatalmas nagy, gazdagon díszített, gyönyörű volt. Most is magam előtt látom. Erre nagyon büszkék voltunk, hogy innen lesz a szentségmutató. De végül mégsem ezt tartotta Pacelli, kicserélték, mert aggódtak, hogy nem fogja elbírni, olyan nehéz.
Az egész kongresszusról az maradt meg leginkább, hogy fantasztikusan látványos volt. Nagyon meghatott a részvétel. Az is, hogy nemcsak a katolikus iskolák, hanem az állami iskolák is részt vettek. Gyerekként nem értettük talán a lényegét, de volt bennünk büszkeség az egyházunk miatt. Érzékeltük az egyház nagyságát.”
***
Krisztina nővér visszaemlékezésében olvashattuk, hogy Pacelli bíboros mégsem az eredetileg erre a célra szánt szentségmutatóban vitte a körmenetben az Oltáriszentséget. De valójában miért nem? És honnan lett a „helyettes” monstrancia? Ezekre a kérdésekre a szociális testvéreknél találtuk meg a választ:
A pápai küldöttség nagyon nehéznek találta ezt a monstranciát, és kijelentette, hogy Pacelli bíboros nem tudja az Andrássy úton ebben végigvinni az Oltáriszentséget a kongresszus záró körmenetén. A körmenet megkezdése előtt Czapik prelátus megkérdezte Margit testvért, hogy van-e nekik könnyű monstranciájuk. Igenlő válasza után az egyik bíboros kocsijával elhozták a Thököly úti anyaházuk kápolnájából azt a monstranciát, amit a Szociális Testvérek Társasága – a talpában lévő felirat szerint – 1926-ban kapott Rott Nándor veszprémi püspöktől.
Így a pápai legátus abban vitte a körmeneten a Szentséget. Nagy öröm és megtiszteltetés volt ez a szociális testvéreknek, de akkor még nem tudhatták, hogy valakinek még nagyobb örömet fog ez okozni és választ ad élete nagy kérdésére…
Ugyanis a következő évben, amikor Pacellit pápává választották XII. Pius néven, a testvérek elvitték a monstranciát a készítőjéhez, Bittner Lajoshoz, hogy belevésse a jeles tényt. Amikor az aranyműves kezébe vette a monstranciát, térdre esett, és könnyek között kiáltotta be a lakásba a feleségének:
– Lilla, gyere hamar, a Jó Isten elfogadta a felajánlásunkat! – Majd így folytatta:
– Életem örök kérdése volt, hogy miért nem kellettem az Úristennek. Pap akartam lenni, de ott kellett hagynom a szemináriumot tüdővérzés miatt. Most pályáztam egy monstranciával a Kongresszusra – utolsó kérésként – s nem én nyertem a pályázatot. És íme, a jó Isten felelete!
A monstranciához kapcsolódó csodák itt még nem érnek véget.
1950-ben, a politikai körülmények miatt elvitték, kimenekítették ezt a szentségmutatót a szociális testvérek anyaházából. A Társaságnak volt egy szociális képzője, ahol pl. hitoktatásra, szociális munkára képeztek ki lányokat. A hitoktatóképzősöknek volt egy fiatal pap lelkivezetője, akire rábízták, hogy a monstranciát menekítse el valahova. Ő a reverendája alá rejtette, aztán elment villamossal az angolkisasszonyokhoz, és ott tette le. De évtizedek múlva már senki nem tudta, hogy ki volt ez a pap. A rendszerváltás után a szociális testvérek – köztük Csóka Karola – próbált nyomozni a pap és a monstrancia után. Beszélgetett az akkori hitoktatóképzősökkel is (már mint öreg nénikkel), de az atya nevét egyikük sem tudta felidézni. Később Szőke Pálma testvér találkozott egy idős angolkisasszonnyal, aki emlékezett erre a fiatal papra, sőt még azt is tudta, hogy amikor tőlük elment, vett magának egy kis lakást Újpesten. Ezután a szalézi atyák segítettek: ők látogattak idős, beteg papokat Újpesten, így ki tudták deríteni, hogy melyikük volt az angolkisasszonyoknál.
Pálma testvér elment az atyához, és a betegágyán kérdezgette tőle, hogy mire emlékszik. Az elején semmire nem emlékezett, csak gondolkodott, aztán mondta, hogy igen, ő az angolkisasszonyokhoz elvitt sok monstranciát.
– De – azt mondta – azok mind megvannak ám valahol!
– De hol?
Többszöri beszélgetés után egyszer csak rájött, hogy hová tették:
– A Váci utcában a sekrestyében van egy hatalmas nagy hármas szekrény, nagyon nehéz, és azt kell eltolni, mert a háta mögött van egy kis fali szekrény, amit befalaztak, lemeszeltek, majd visszahúzták elé a nagy szekrényt.
Még azon a héten elmentek Pálma testvérék a helyszínre erős férfiemberekkel, akik eltolták a szekrényt, kikopogtatták az üreget, kibontották a falat – és ott voltak monstranciák! Mindegyiken egy cetli, hogy melyik rendházé. Az atya pedig, aki tudta a „titkos helyet”, pár nap múlva meghalt.
A szociális testvérek monstranciáját az Iparművészeti Múzeumba vitték. Varga Péter restaurátor megtisztította az alját, így előkerült a felirat: Rott Nándor veszprémi püspök ajándékozta a szociális testvéreknek 1926-ban. (1923-ban alapította Slachta Margit a Társaságot. Azóta sem derült ki, hogy a püspök honnan ismerte őket.) Kisebb betűkkel oda van még vésve, hogy 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszuson ezt a monstranciát vitte Pacelli bíboros. A monstrancia teljesen megfeketedve került elő. A szakember szerint ez a jele annak, hogy valóban ezüstből készült. A megtisztítás után az arany réteg is felcsillant.
Azóta a Szociális Testvérek Társaságának Báthory utcai központi házában őrzik és használják.
*****
Forrás: Csóka Karola SSS visszaemlékezése; A Lélek Szava 1998/3. szám; Németh Emma SSS kutatásai
Képek: Piarista Múzeum; Szociális Testvérek Társasága
Bencze Regina SSND / MSZKI