Fogadj örökbe (2020-ra) egy szerzetespapot!

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve arra hívjuk a szerzetesi fenntartású iskolák diákjait, hogy egy éven át imádkozzanak egy (vagy akár több) magyarországi szerzetespapért.

Január 31-ig van lehetőséged választani. Ha végignézed a vállalkozó szerzetespapok listáját, utána találod az űrlapot, amin jelentkezni tudsz. (Az oldal legalján pedig elolvashatod a programhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztatót.)

Némelyik atya megírta, hogy milyen imát kér tőled, mások viszont rád bízzák, hogy mit ajánlasz fel értük. De ezt gondold át előre, mert az űrlapon arra is rákérdezünk, hogy konkrétan milyen imát, milyen gyakorisággal vállalsz; és erről majd a választott szerzetespapot is értesítjük. 

Választhatsz olyan atyát is, akiért már más is imádkozik. Biztatunk, hogy ne csak az ismerőseid között keresgélj! Osztályok, kollégiumi csoportok akár együtt is választhatnak egy szerzetespapot. (Ebben az esetben a pedagógus regisztráljon, jelezve azt is, hogy ő egy csoportot képvisel.) 

Egy válasz-emailben kapsz majd visszajelzést, és utána megjelenik a választott pap neve alatt a monogramod (vagy az osztály) és az iskolád székhelye. 

*****

      This image has an empty alt attribute; its file name is Kirner-Antal-Zoltan.jpg
 

Koronkai Zoltán SJ
Jézus Társasága
2008-ban szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek.
A provinciális sociusa és az Inigo csoport vezetője vagyok. Bármilyen imának örülök!

   

Kirner Antal Zoltán
Don Bosco Szalézi Társasága
1995-ben szenteltek pappá, jelenleg Rómában élek. A Szalézi Pápai Egyetemen tanulok szalézi lelkiséget, lelkiségi teológiát, hivatás- és ifjúság- pasztorációt. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

 

Imádkozik érte: AE Miskolc, TI Miskolc, SZI Bp.

   

Imádkozik érte: 5.B Bp, RB Székesfehérvár

  *     *
     
 

Bálint atya LC
Krisztus Légiója Kongregáció
2014-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. A Szent II. János Pál Iskolaközpontban szolgálok, mint a fenntartó képviselője. Emelett iskolalelkészi feladataim is vannak: misézés, gyóntatás, lelkivezetés, focizás a gimisekkel 😉 Továbbá a Regnum Christi közösségét vezetem. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Ben atya
Isteni Ige Társasága

2003-ban szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Verbita misszionárius vagyok. Naponta egy rövid fohászt kérek, hogy hivatásom Isten dicsőségére legyen. Emailedre is szívesen válaszolok.

 

Imádkozik érte: KK Győr; FM Szombathely, 4.A Bp.

    Imádkozik érte: RGM Székesfehérvár, BE Szeged, 10.B Szeged
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is Vitalis-Gabor.jpg     This image has an empty alt attribute; its file name is Szilvasy-Laszlo-1.jpg
 

Vitális Gábor SDB
Don Bosco Szalézi Társasága

2009-ben szenteltek pappá, jelenleg Kazincbarcikán élek. Tartományfőnök helyettes, plébános és rendház igazgató vagyok. Naponta egy Üdvözlégy… imát kérek. Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Szilvásy László
Piarista Rend

1998-ban szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek, a tartományfőnök szolgálatát látom el. Bármilyen imának örülök, főleg, ha valakivel a környezetedből teszel valami jót. Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: 1.B Bp, BBA Kazincbarcika, KD Kazincbarcika     Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is antal-osppe.jpeg     This image has an empty alt attribute; its file name is szar_gyula_gergely.jpg
 

Antal atya OSPPE
Magyar Pálos Rend

2004-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Szentmisék, gyóntatás, lelkivezetés, ami a rendszeres papi tevékenységem. Ezen kívül szívügyem az életvédelem, közelebbről a lelki adoptálás művének terjesztése. Nagyon fontosnak tartom, hogy korunkban világos képet tudjunk nyújtani a fiataloknak a tisztaságról. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Szár Gyula Gergely O.Praem.
Csornai Premontrei Prépostság

2008-ban szenteltek pappá, jelenleg Szombathelyen élek. Biológiatanár vagyok a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban; iskolalelkész és hittanár a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnáziumban. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: CSI Zsámbék, Á őrs Pécs     Imádkozik érte: SZLJ Győr, ASZJ Szombathely
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is Sabu-Joseph.jpg     This image has an empty alt attribute; its file name is fazakas_marton_o_praem.jpg
 

Sabu Joseph
Don Bosco Szalézi Társasága

2002-ben szenteltek pappá, jelenleg Óbudán élek, itt vagyok rendházigazgató. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Márton O.Praem.
Csornai Premontrei Prépostság

2004-ben szenteltek pappá,
jelenleg Csornán élek. Közösségem elöljárója vagyok, valamint középiskolai tanár és aktív lelkipásztor. Bármilyen imáért hálás vagyok! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: 6.A Bp, 2.A Bp     Imádkozik érte: ASZJ Szombathely, KB Szombathely
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is baán-izsák-1.jpg    
 

Izsák atya
Magyar Bencés Kongregáció

2012-ben szenteltek pappá, jelenleg Bakonybélben élek. Hálás volnék, ha értem és a rámbízottakért imádkoznál valamilyen rendszerességgel. Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Ábel atya
Magyar Bencés Kongregáció

1987-ben szenteltek pappá, jelenleg Bakonybélben élek. Bármilyen imának örülök!

  Imádkozik érte: TE Bp, OR Győr, HLA Pécs, 10.B Szeged     Imádkozik érte: 7.koll. Bp, SZD Győr
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is lobmayer-imre.jpg     This image has an empty alt attribute; its file name is csoka_janos.jpg
 

Lobmayer Imre
Piarista Rend

1990-ben szenteltek pappá, jelenleg Vácott élek. A Váci Piarista Gimnáziumban tanítok kémiát, technikát és hittant. Túrákat és kiscsoportos lelkigyakorlatokat is szoktam vezetni a diákoknak. Rendi feladatom a novíciusok nevelése. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Csóka János OSPPE
Magyar Pálos Rend

2001-ben szenteltek pappá, jelenleg Pécsett élek, közösségem elöljárója vagyok. Bármilyen imának örülök! (Fotó: TEOL.hu/ Wessely Gábor)

  Imádkozik érte: P őrs Pécs, ÁÉ Vác     Imádkozik érte: 10.B Szeged
  *     *
      This image has an empty alt attribute; its file name is Böszörményi-Géza-SchP-1.jpg
 

fr Lendvai Zalán
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
1994-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek, plébános vagyok. Bármilyen imának örülök, köszönöm.

 

   

Böszörményi Géza
Piarista Rend

2010-ben szenteltek pappá, jelenleg Nagykanizsán élek. Hittan-magyar-földrajz szakos paptanár vagyok, jelenleg a nagykanizsai piarista iskola és óvoda igazgatója. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: TR Bp, TA Bp, TS Bp.     Imádkozik érte: PZS Bp, KMB Nagykanizsa, KB Nagykanizsa, TP Nagykanizsa
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is Tőzsér-Endre-SP-1.jpg     This image has an empty alt attribute; its file name is Radics_Dávid_OFM-1.jpg
 

Tőzsér Endre SP
Piarista Rend

1998-ban szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Tartományi titkárként és kommunikációs vezetőként dolgozom a piarista tartományfőnökségen, rendszeresen fordítom Ferenc pápa megnyilatkozásait, és szakszótárakat írok. Örülnék, ha mindennap kérnél számomra az Úrtól erőt, áldást, szeretetet, hitet, türelmet, alázatot, örömet. 🙂 Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Radics Dávid OFM
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

1988-ban szenteltek pappá, jelenleg Esztergomban élek. Pap, tanár és prefektus vagyok. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Még senki nem fogadta örökbe.     Imádkozik érte: SZBB Esztergom, TLJ Esztergom
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is Gabó-apó-2016-1.jpg    
 

Gabó apó
Don Bosco Szalézi Társasága

2001-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Plébános vagyok és oratóriumvezető. Naponta egy Úrangyalát és a szalézi reggeli vagy esti imát kérem tőled. Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Elmer atya
Isteni Ige Társasága

2019-ben szenteltek pappá, jelenleg Mélykúton élek. A mélykúti plébánián vagyok szolgálatban káplánként, egy évre. Emellett egy katolikus iskolában hitoktatási szolgálatot is végzek. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: KB Szombathely     Imádkozik érte: KCSM Gödöllő, 6.C Szeged
  *     *
  This image has an empty alt attribute; its file name is Kelemen.jpg      
 

Kelemen testvér
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

2002-ben szenteltek pappá, jelenleg Szegeden élek. Káplán vagyok a szegedi ferences plébánián. Emellett lelkigondozással, lelkigyakorlat kíséréssel foglalkozom. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Czeglédi Zsolt
Piarista Rend

1998-ban szenteltek pappá, jelenleg Szegeden élek. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: 5.A Szeged, 5.C Szeged, 7.koll. Bp.     Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
        This image has an empty alt attribute; its file name is tolgyesi-csaba-alberik-o-cist-.jpg
 

Szaniszló Ince OP
Szent Domonkos Rend

1995-ben szenteltek pappá, jelenleg Rómában élek, tanár vagyok. Az Eucharisztikus Kongresszus imáját kérem tőled naponta.

   

Alberik O.Cist.
Zirci Ciszterci Apátság

1999-ben szenteltek pappá, jelenleg Zircen élek. Most betegszabadságon vagyok. Hetente egy tized rózsafüzért kérek tőled. Emailedre is szívesen válaszolok.

  Imádkozik érte: FV Szentendre     Imádkozik érte: PR Pécs, BM Pécs, SJ Pécs
  *     *
     
 

Szabó István SchP
Piarista Rend

1967-ben szenteltek pappá, jelenleg Kecskeméten élek. A Szent Erzsébet templom lelkésze vagyok. Segítem kecskeméti iskolánkat sítáborok, vízitúrák szervezésével, a Tiszaugon lévő csónakházunk fenntartásával. Cserkészként a kecskeméti Piarista Iskola 118. sz. Kalazancius cserkészcsapatában, és a Magyar Cserkészszövetség Nyugatalföldi kerületében tevékenykedek. Bármilyen imának örülök!

    Labancz Zsolt
Piarista Rend

2001-ben szenteltek pappá, jelenleg Sátoraljaújhelyen élek. Egyrészt tagja vagyok a tartományi tanácsnak, másrészt Sátoraljaújhelyen kapcsolódom be az itteni piarista szolgálatba a tanodában, a középiskolai kollégiumban és a templomunkban. Nagyon köszönöm, ha naponta egy rövid időre tudsz rám és a ránk bízott gyerekekre, fiatalokra gondolni imádságodban. Emailedre is szívesen válaszolok.
  Imádkozik érte: 11.A Szeged     Imádkozik érte: 2.B Szeged
  *     *
       
 

Tokodi László testvér
Szent Domonkos Rend

2015-ben szenteltek pappá, jelenleg Debrecenben élek. Nagy buzgósággal evangelizálok, valószínűleg ezért is voltam alapítója a Szólj be a papnak! mozgalomnak. Felnőtteket készítek fel a szentségekre a katekumenátusban. Fiataloknak és kevésbé fiataloknak beszélek és adok gyakorlati segítséget párkapcsolati kérdésekben. Bármilyen imának örülök, lehet nagyon kreatív is! Emailedre is szívesen válaszolok.

    Marco testvér OFM Cap
Magyar Kapucinus Delegáció

2005-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Elöljáró és plébániai kormányzó vagyok. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.
  Imádkozik érte: TI Miskolc, NM Miskolc     Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
       
 

fra Agostino OFM Cap
Magyar Kapucinus Delegáció

1975-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek, itt vagyok olasz lelkész. Bármilyen imának örülök.

   

Molnár Lehel
Piarista Rend

2018-ban szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. Történelmet, társadalomismeretet és hittant tanítok budapesti és gödi iskolánkban. A hivatáskultúra és hivatásgondozás tartományi megbízottja vagyok, valamint koordinálom a piarista ifjúsági találkozók szervezését. Bármilyen imának örülök.

  Még senki nem fogadta örökbe.     Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
       
 

Bakos Gergely OSB
Magyar Bencés Kongregáció
1997-ben szenteltek pappá, jelenleg Budapesten élek. A Sapientia Főiskolán tanítok filozófiát és a Szent Szabina kápolna segédlelkészeként szolgálok. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

   

Burbela Gergely SVD atya
Isteni Ige Társasága

1998-ban szenteltek pappá, jelenleg Kőszegen élek. Verbita misszionárius pap vagyok. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

 

Imádkozik érte: HK Bp.

    Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
      nemsokára lesz kép is 🙂
 

Tamás atya
Jézus Társasága

1998-ban szenteltek pappá, jelenleg Toronto-ban élek. Az ottani magyar katolikus közösség kísérése a feladatom. Bármilyen imának örülök! Emailedre is szívesen válaszolok.

    Elek László SJ
Jézus Társasága

2018-ban szenteltek pappá, jelenleg Miskolcon élek. Leginkább a miskolci jezsuita gimnázium iskolalelkészségén szolgálok, de a Regnum Marianum közösségben is van feladatom, és cserkészkedem is. Bármilyen imának örülök!
  Imádkozik érte: 6.B Bp.     Még senki nem fogadta örökbe.
  *     *
 

*****

Szerzetespapok „örökbefogadására” vonatkozó adatkezelési tájékoztató tanulók részére

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (székhely: 1052 Budapest, Piarista köz 1., nyilvántartási szám: 00001/2012-047/075/1, adószám: 19050333-1-41., „MSZKI”) mint adatkezelő a jelen adatkezelési tájékoztatóban foglalt rendelkezések szerint kezeli a személyes adataid, amiket a szerzetespapok „örökbefogadása” céljából adtál meg.

  1. Adatvédelmi tisztviselő

Az MSZKI nem nevezett ki adatvédelmi tisztviselőt.

2. Az adatkezelés célja és jogalapja

Az MSZKI a személyes adataid azért kezeli, hogy a szerzetespapot „örökbe tudj fogadni” és rögzítse, hogy mely szerzetespapot ki „fogadta örökbe”.

Az MSZKI-nek a szerzetespap „örökbefogadása” céljából a következő adataidra van szüksége: név, kapcsolattartási adatok, szerzetesi fenntartású iskola, amelynek tanulója vagy, „örökbefogadásra” választott szerzetespap, imádság, amit ajánlasz a szerzetespapért és az imádság gyakorisága, szeretnél-e e-mailt írni a szerzetespapnak.

A személyes adataid a szerzetespapok „örökbefogadására” vonatkozó szerződés teljesítése (az Európai Parlament és a Tanács 2016/679. számú rendelete 6. cikk (1) bekezdése b) pontja) érdekében kezeli az MSZKI.

3. Személyes adatok címzettjei

Az MSZKI a személyes adataid a következő személyek részére teszi elérhetővé:

  • az MSZKI rendszergazdája az Intracomp Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2081 Piliscsaba, Ady Endre utca 8.; cégjegyzékszám: 13-09-199690) részére, hogy az „örökbefogadással” kapcsolatos informatikai feladatokat ellássa; és
  • az elektronikus levélben megküldött személyes adataid az MSZKI levelezőrendszerét biztosító Google Ireland Limited (székhely: Google Building Gordon House, 4 Barrow St, Dublin, D04 E5W5, Írország) részére.

Az MSZKI a monogramod, illetve annak a szerzetesi fenntartású iskolának a székhelyét (város), ahová jársz, az MSZKI honlapján (nek.szerezetesek.hu) nyilvánosságra hozza.

4. Az adatkezelés időtartama

Az MSZKI a személyes adataid 2020. december 31. napjáig kezeli.

5. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogaid

A személyes adataid kezelésével kapcsolatban az MSZKI-vel a nek@szerzetesek.hu e-mail címen veheted fel a kapcsolatot. A személyes adataiddal kapcsolatban az alábbi jogaid vannak:

5.1 Hozzáféréshez való jog: Megkérdezheted az MSZKI-t, hogy kezeli-e az adataid és kérhetsz az adataidról másolatot.

5.2 Helyesbítéshez való jog: Ha az MSZKI elírja az adataid vagy nem rögzíti minden adatod, akkor kérheted, hogy javítsa az adataid.

5.3 Törléshez való jog: Kérheted, hogy az MSZKI törölje a személyes adataid.

5.4 Adatkezelés korlátozásához való jog: Ha úgy gondolod, hogy nem pontosan rögzítette az MSZKI az adataid vagy szeretnéd, hogy az MSZKI ne törölje a személyes adataid, akkor kérheted, hogy az MSZKI az adatokat minden más adattól elkülönítetten tartsa meg.

5.5 Adathordozhatósághoz való jog: Az elektronikusan megadott adataid kérheted, hogy az MSZKI küldje meg neked elektronikusan (tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formában).

6. Jogsértés esetén tehető lépések

6.1         Ha úgy gondolod, hogy az MSZKI a személyes adataid nem jogszerűen kezeli és ezzel megsértette a jogaid, akkor lépj velünk kapcsolatba a nek@szerzetesek.hu e-mail címen.

6.2        A személyes adataid megsértése esetén – azon túl, hogy hozzánk fordulhatsz – panaszt nyújthatsz be az adatvédelmi hatósághoz az alábbi elérhetőségen:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Levelezési cím:                        1530 Budapest, Pf.: 5.
Cím:                                             1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c
Telefon:                                      +36 (1) 391-1400
Fax:                                              +36 (1) 391-1410
E-mail cím:                               ugyfelszolgalat@naih.hu.

Hatályos 2019. december 20. napjától