„Törvényemet bensejükbe adom és a szívükbe írom.
 Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)

Templomaink homlokzatán és közösségi épületeinken szerte az országban ki vannak függesztve plakátok és molinók, melyeken nagy betűkkel szerepel a felirat: „Találkozz Jézussal Budapesten!” Az elmúlt években, hónapokban egyre inkább átitatta Katolikus Egyházunk életét a kongresszusi készület. Közös szentségimádások, a missziós kereszt körüli imaösszejövetelek, találkozók, konferenciák, lelkigyakorlatok által erősödhetett a hitünk, elmélyülhetett lelkiéletünk. Ezek az alkalmak lehetővé tették, hogy találkozzuk egymással és az eucharisztikus Jézussal. A kisebb-nagyobb létszámú összejövetelek arra is felkészítettek bennünket, hogy egy még népesebb találkozón, a kongresszuson is részt vegyünk.   

A készület ideje alatt az egyházi év ünnepei is új fényben jelentek meg számunkra. Lépésről lépésre fedezhettük fel az Eucharisztia titkát. Az eucharisztikus Jézus által újraértelmezhettük istenkapcsolatunkat, családi és házassági kapcsolatainkat, a hitoktatási módszereket és a legkülönfélébb feladatainkat: egyszóval életünk és imádságaink értékét, titkát újraértelmezhettük az Eucharisztia fényében.

Mondhatjuk, hogy vitt bennünket a lelkesedés, a lendület. Hiszen bárhogyan viszonyultunk is a kongresszussal kapcsolatos szervezéshez, valamennyiünk közös élménye lehetett, hogy reflektorfénybe került az eucharisztikus Jézus. Ő, aki keresztény katolikus identitásunk sarokpontja, forrás és csúcs számunkra. Lehetünk olyan emberek, akik az Eucharisztiához való ragaszkodásunkat és szeretetünket szívesen fejezik ki nagylétszámú ünneplő közösségben. Vagy olyanok, akik számára inkább az az otthonos, ha kis közösségben, csendes, visszafogott áhítattal veszik körül az Eucharisztiát. Ám lelki alkatunktól függetlenül mindannyian elmondhatjuk magunkról, hogy a szentmise, az eucharisztikus jelenlét valamiképpen hatással van ránk, vonz, éltet, táplál bennünket. Ezért találtunk otthonra a Katolikus Egyházban.

Most, a kongresszusi készület célegyenesébe érve, mintha kihúzták volna a talajt a lábunk alól. Olyan helyzetben találtuk magunkat, amit korábban még nem tapasztaltunk. Mivel korábban soha nem éltünk át ilyet, szükségszerűen járatlan utakon kell elindulnunk. Ma azok is megélik az eszköztelenséget, a tehetetlenséget, akik eddig a szellemi, lelki, fizikai biztonságot adták nekünk. 

Az online világban új erővel kapcsolódunk egymáshoz. Elmélkedések, imádságok közvetítései révén sok támogatást kapunk lelkipásztoroktól. Jó olvasni higgadt szakemberek értékeket felmutató írásait. Jó érzékelni sokak jóságát és nagylelkűségét. Ám az értékek keresése közepette is átéljük az elszakítottságokot, az izolációt, a bizonytalanságot, az aggodalmat. Nincsenek nyilvános szentmisék, nem vehetjük magunkhoz az Eucharisztiát, és nem ünnepelhetjük hitünk legnagyobb titkát közösségben, felszabadult örömmel, a húsvéti liturgiák által. Azt is kérdezhetnénk: Mégis milyen húsvét az idei? Hogyan találkozzunk Jézussal, ha nem lehetünk vele abban, ami számunkra a legfontosabb? Hogyan ihatunk a forrásból, ha nem mehetünk a közelébe?

Az idei nagyböjti út is bevezetett bennünket a húsvét titkába, és élővé tette az Eucharisztia titkát. Igaz, egészen másként, mint ahogyan tanultuk, megszoktuk, begyakoroltuk.

Az idei húsvéton mintha meghívást kaptunk volna arra, hogy a szent sírt ne a templomainkban díszítsük fel, és ne ott hódoljunk előtte, hanem önmagunkban fedezzük fel. A szent sír az a hely és az a lélektani tér, ahol az élet legyőzi a halált. Engedjük, hogy a lelkünk legbenső kamrája váljék a szent sír helyévé. Itt vannak sötétségeink, aggodalmaink, az élettel és a halállal kapcsolatos szorongásaink. De itt van az a mély tudásunk is, hogy létezik az Örökkévaló. Itt, a mélyben tudjuk, hogy a szeretet erősebb, mint a halál. Tudjuk, hogy láthatatlan szálakkal vagyunk összekapcsolva Istennel és egymással. Bizonyságunk van arról is, hogy semmi sem választhat el bennünket Isten szeretetétől, még a szorongásaink, a félelmeink, a tehetetlenségünk sem lehet akadály neki. Húsvéti gyertyánk az idei évben éppen itt, a lelkünk benső kamrájában gyullad meg. Felidézhetjük a pap szavait, aki a húsvéti gyertyát a következő imádság kíséretében jelöli meg: „Jézus Krisztus tegnap és ma. Ő a kezdet és a vég, ő az alfa és az ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság. Övé a hatalom és a dicsőség mindörökkön-örökké.” Becsukhatjuk egy pillanatra a szemünket. Figyelhetünk bensőnkbe, és szemlélhetjük ott a húsvét szelíd fényét. A gyertya lángja a lelkünk mélyén Isten jelenlétéről beszél. Ő jelen van bennünk. Találkozni akar velünk, ott, ahol vagyunk. Mintha Jézus azt mondaná nekünk: „Tudom, hogy találkozni akartál velem. Most azonban én jövök el, hogy találkozzak veled. Lélekben és igazságban, a te lelked szentélyében, benső szobádban. Hisz feltámadtam és élek. Át tudok lépni zárt ajtókon és falakon. Hiszen semmi nem választhat el a szeretetemtől. Mindent átfogó jelenlétemtől.” 

Amikor a szentmisét a televízión vagy interneten keresztül követjük, nem szükségszerű, hogy csupán egy közvetítés nézői legyünk. Részt is vehetünk a szentségi történésben, még ha távolról is. Úgy tekinthetünk magunkra, mint egy-egy falatka kenyérre, darabka ostyára, kortynyi borra. Kérhetjük a kegyelemet, hogy bennünk is történjen a szentmise, amit éppen nézünk. Mondhatjuk: „Jézusom, Szentlelked kegyelmével add, hogy lélekben és igazságban kapcsolódjak a szentmiséhez. Fogadj el, szentelj meg és formálj. Nem vagyok több, mint egy falat kenyér és mint egy korty bor, de ami vagyok, legyen egészen a tiéd! Szentlelked által tedd meg, hogy bennünk és közöttünk az Eucharisztia titka életre váljék.” 

Az idei nagyböjti út is bevezethetett bennünket a húsvét titkába, és élővé tehette számunkra az Eucharisztia misztériumát. Egészen közel hozzánk, és egészen másként, mint eddig. Felkínálja nekünk, hogy éltető kenyér, az ünnep örömének és vigasztalásának bora legyünk egymás számára. Az idei húsvéton talán arra voltunk meghívva, hogy az élet értéke és az örök élet reménye éppen az emberi törékenységünkön keresztül váljék érzékelhetővé környezetünk, sőt, önmagunk számára is. A feltámadt Jézus a mi szeretetünk és reményünk által kívánja megmutatni magát, így akar vigasz lenni mindannyiunk számára.

(Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. április 12–19-i ünnepi számában jelent meg.)