1938. májusában szinte minden vidéki katolikus hívő szeretett volna részt venni a budapesti ünnepen, de sokan munkájuk miatt, anyagi, családi vagy más okok miatt nem tudtak a fővárosba utazni. Akkoriban még kevés embernek volt rádiókészüléke, ám akiknek volt, ők szívesen osztották meg az ismerősökkel, falubeliekkel annak lehetőségét, hogy így bekapcsolódjanak az eseményekbe: együtt hallgatták rádión a kongresszus híreit. A továbbiakban öt, gyermekkorát vidéken töltő szerzetes visszaemlékezését olvashatjuk.
*****
Csóka Karola testvér (Szociális Testvérek Társasága) az iskolanővérek polgári iskolájába járt akkor Fonyódon.
„Első polgárista leánka voltam, és a zárdának volt rádiója. Amikor elkezdődött a kongresszus, kitették a nővérek a rádiót az udvarra. Egy buta nagy rádió volt, de jól szólt. A kerítésen kívül álltak az emberek, akik akarták hallani, mi pedig bent az udvarban voltunk. Így hallgattuk végig szinte az egész kongresszust, amíg tartott. A megnyitót, a hajóutat, az esztergomi látogatást, a budapesti szentmisét a Hősök terén… Ezeket mind közvetítették. Ezekben a napokban nekünk nem is volt tanítás. A húgom kisebb volt, két évvel fiatalabb, ő nem kapott ilyen előnyt, mint mi. De a polgári iskolásoknak és a továbbképzősöknek megengedték a nővérek, hogy a rádiót hallgassuk. Ami kihallatszott a kerítésen, azt akárki hallgathatta, ha jó füle volt. Így végig élveztük, végig hallgattuk az eseményeket. Nem tudtunk ott lenni, de mégis ott voltunk, mert hallottuk például, hogy most bevonultak a szentmisére: a Műcsarnok volt berendezve bevonuló-kivonuló helynek, onnan vonult a papság ezrével… rengetegen voltak. Pacelli szónoklatát, a pápa üzenetét – mert a pápa is üzent erre az ünnepre –, tulajdonképpen végig hallottuk, csak nem láttuk. Úgy tapsoltunk gyerekkorunkban, hogy őrület. Így élveztük végig.
Így ismertük magát a kongresszust és nagyon élénken emlékszem rá. Arra is emlékszem, amikor megtudtuk, hogy később az itt lévő bíborost, Pacellit választották meg XII. Pius pápának. Annak mi diákok nagyon örültünk.”
*
Dr. Frajka Félix atya (Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány) édesapjának nyolcadikként lett rádiója Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
„1938-ban országosan nagy volt az eufórikus hangulat. Az egész ország felpezsdült akkor, Trianon után. Édesapám Boldogházán (a Jászságban) volt vasutas, ezermester, méhészkedett és gazdálkodott is. Nem is volt az falu, csak pár sornyi házból állt, főleg vasutasok, üzletemberek és iparosok lakták. Jómódú emberek éltek az állomás környékén. Ferencesek jártak ki Boldogházára misézni, és nálunk töltötték az időt a misék után, amíg a megfelelő vonat vissza nem vitte őket Jászberénybe. Abban az időben még mindenki vallásos volt.
A megyében édesapámnak volt nyolcadikként rádiója, és ezen a kis településen ilyen nagy eseményt, mint a kongresszus, nálunk tudtak hallgatni az emberek. Kisgyerek voltam akkor még, csak arra emlékszem, hogy örvendeztünk ennek a nagy eseménynek. Később az albumból láttam, hogy pontosan mik is történtek a kongresszuson. De arra konkrétan emlékszem, nagyon megmaradt bennem, hogy egy 100 éves parasztbácsi köszöntötte a Pacelli bíborost. (Később pápaként rajongtunk érte.) És a rádió-közvetítőnek nagyon kedves, kellemes hangja volt, lelkesen közvetítette az eseményeket.
Egyik rendtársam, Borbély Achilles testvér, aki 1938-ban sekrestyés volt, ő mesélte, hogy rengeteg pap volt akkor itt Budapesten, kisebb-nagyobb méltóságok, és a budai templomunkba is be voltak osztva misézni, a mellékoltároknál sorban egymás után, hajnaltól délig, ő szolgálta ki őket.”
Csókay Károly atya (Jézus Társasága) Kalocsán volt bentlakó diák.
„A szüleim mosonmagyaróváriak voltak, húsiparosok, nagyon el voltak foglalva a munkájukkal, ezért minket elküldtek Kalocsára konviktusba. Azért pont oda, mert volt egy nagybátyám, aki ott végzett, és ő befolyással volt a családra, dr Oross István, a veszprémi szeminárium rektora, ismert teológus. (Neki nagy szerepe volt Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának elindításában, lelkivezetője is volt és ő írta meg először az életrajzát.)
Tehát 1938-ban kalocsai diák voltam, a jezsuita gimnáziumban, ott sokat hallottunk a kongresszusról. A rádióban hallgattunk sok mindent. Bentlakó voltam, így szinte mindig együtt tudtuk hallgatni a közvetítéseket. Emlékszem, bemondták, hogy 14 bíboros jött és vagy 90 püspök illetve érsek, a világ minden katolikus országa képviseltette magát. Azt is tudtuk, hogy Hitler megtiltotta, hogy Németországból és Ausztriából a püspökök eljöjjenek.
Az iskolában megtanultuk a kongresszus himnuszát, azt már előzőleg is énekeltük a miséken. Azt is tudtuk, hogy Bangha Béla jezsuita atya írta a szövegét. Május vége volt, emlékszem, ment a tanítás, és szünetekben hallgattuk a rádióból a kongresszust. Meg délután, este a konviktusban.
Mindig volt rádióközvetítés, így hallgattuk a dunai szentségimádást is. Az éjjeli hajós körmenetben több hajó ment a Dunán. Ha nem tévedek, a Szent István hajón volt elhelyezve az Oltáriszentség egy oltáron. Felmentek a Duna déli oldalán a szigetig, megkerülték a Margit-szigetet, majd az északi oldalon jöttek vissza. Újból csináltak egy fordulatot és az Eötvös téren kötöttek ki, azt hiszem.
Sajnos nem voltunk jelen a kongresszuson, de a rádión keresztül követtük az eseményeket, és a tanáraink is ismertették. Az album, amit kiadtak a kongresszusról, még Kalocsán eljutott hozzánk, azt gyakran lapozgattuk, olvasgattuk. Onnan is tudok sok mindent, pl. a nevekre abból emlékszem.
Lelkesedtünk, hogy ennyien jöttek a világ minden tájáról. Magyarország ezzel kicsit kilépett az elszigeteltségből. (Pár évvel korábban, 1933-ban volt Magyarországon a cserkész jamboree, az is hasonló hatású volt.)”
*
Hoffmann M. Emília soror (Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága) az osztályával a tanító bácsi lakásán hallgatta a budapesti híreket.
„11 éves voltam, akkor egy éve költöztünk falura Sárospatakról. Hercegkút kis sváb község volt, nagyon vallásos népekkel. De hát messze van Budapesttől. A kongresszus híre elért hozzánk is, nagy lázban tartotta az egész falut. Lehetett érezni, hogy ez rendkívüli esemény. A nagy távolság miatt arra nem volt lehetőségünk, hogy személyesen részt vegyünk a rendezvényeken.
A faluban a tanító bácsinak – Gyulai Pálnak hívták – volt rádiója. Ő olyan tanító bácsi volt, aki az egész osztályát felvitte magához, a saját lakására, hogy a kongresszusi szentmisét ott hallgathassuk. Az iskola mellett lakott, és tanítás helyett mehettünk akkor hozzá. Alig fértünk be a két kis szobába. Örültünk, nagyon hálásak voltunk, hogy a tanító bácsi ezt megengedte.
A himnuszt már előtte az énekórákon megtanultuk, emlékszem, hogy a kongresszus idejére már jól ismertük. Azóta is szívesen éneklem, még mindig tudom.”
*
Halaj Erzsébet M. Hyacinta nővér (Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja) kisgyerekként hallotta a rádiós közvetítést.
“Nógrád megyében, Érsekvadkerten éltünk. Az Esztergomi Egyházmegyéhez tartoztunk, három saját papja volt akkor a falunak, nagy egyházi földbirtokkal. Sok terményt is küldött az egyházközségünk Esztergomba, ezzel is segítve a kispapok nevelését. Nagyon vallásos község volt a mienk.
Az egész falu készült előre a Kongresszusra, az atyák is nagyon figyeltek erre. Az Oltáriszentség mély tiszteletére neveltek minket. Segítettek, hogy a fiatalok közül, aki csak tud, elmehessen Budapestre. A fiatalok közül sokan a KALÁSZ leány- és a KALOT legényegylet szervezésében tudtak részt venni a fővárosi rendezvényeken. Csak az idősek és a kisgyermekes édesanyák maradtak otthon.
1938-ban 8 éves voltam, a nővérem 10, a húgom meg 1935-ben született. Édesanyámnak tehát már három gyermeke volt, és nagyon-nagyon vágytak akkor ezek a vallásos fiatal asszonyok arra, hogy ők is részt vegyenek a Kongresszuson.
De volt egy nagy lehetőség: a falunkban laktak zsidó nagybirtokosok, egyikük a Krausz úr, akinek volt rádiója, ő összegyűjtötte a híveket, akik szerettek volna elmenni, csak nem tudtak, és ott együtt hallgatták a Kongresszus közvetítését, ezzel tudtak bekapcsolódni. Így a vágyuk teljesült valamelyest. Ez nagy élmény és nagy kegyelem volt számukra! Mi meg kisgyerekek, ott szaladgáltunk, hallottuk mi is, hogy szól egy nagy rádió, de közben minket kiküldtek az udvarra, hogy ne hangoskodjunk a szobában, hogy ők jól hallhassák a közvetítést. Édesanyám otthon mesélt nekünk arról, hogy miket hallott a rádióban.
Nagyon készülök most is megünnepelni a Kongresszust, gyűjtöm össze az ezzel kapcsolatos híreket, írásokat. Szeretném mélyebben átélni az egészet, mint gyerekkoromban.”
*****
Beszélgetőtárs: Bencze Regina SSND / MSZKI