Az oltár és az emberek szolgálatában 

Második beszélgetőtársunk Lukács Gábor Imre premontrei szerzetespap volt, aki a Gödöllői Premontrei Apátság tagja.

-A premontrei rendet Szent Norbert alapította. Monstranciával (szentségmutatóval) a kezében ábrázolják. Miért?

-Szent Norbert 1121-ban alapította a premontrei rendet, és a monstrancia a kezében egy jelkép. Azt jelzi, hogy volt egy Antwerpenben születő eretnekség, amely az Egyház számos tanítását tagadta, semmibe vette a szentségeket és különösen a szentmise és az Oltáriszentség ellen kelt ki, sokakat megzavarva. Ennek legyőzésére Szent Norbertet hívta be a város püspöke, Burchard. Később ezt a kettőt összekötötték, hogy az ábrázolásából rögtön nyilvánvalóvá váljon, mi volt az ő fő tevékenysége akkor.

-Az Eucharisztia hogyan jelenik meg a rend karizmájában, lelkiségében?

-Mi, premontreiek azt mondjuk, hogy eucharisztikus rend a miénk. Az Eucharisztia különös tiszteletben áll nálunk. Ha a rend lelkiségét nézzük, akkor azt a tevékenysége is megmutatja. Szent Norbert ötvözte a rendi életet és a pasztorációt először. Az emberek közötti élet fontos nekünk, a mindennapjaikban való részvétel, és nem a teljesen elkülönült élet. Rendi életünk forrása és központja a liturgia. A premontrei rendben ezt láttam meg először, ezért vonzott. Észrevettem azt, hogy itt valami olyan munka folyik, ami páratlan, ami máshol nem ilyen hangsúlyos.

-A Premontrei Iskolaközpontban hogyan lehet a diákokat arra vezetni, hogy az Eucharisztia az életükben fontos szerepet töltsön be?

-Az iskolában megpróbáltam, hogy az ún. plébániai életet bevigyem. Szerintem ebből manapság sokan kimaradnak. Azért mert vagy nincs plébános, vagy van, de nem ott él. Ezt a szentségimádással kezdtük el, amikor meghirdették a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Mi ezt úgy valósítjuk meg, hogy minden csütörtökön, a harmadik órai szünetben tízperces szentségimádás van. Ez nem hosszú, de annyira elég, hogy megismerkednek a diákok azokkal az imádságokkal, amivel elkezdődik és lezárul az imádás. Kapunk egy szentségi áldást a végén, és ezen kívül csöndes elmélkedésből áll. Egyre népszerűbb. Nyitva hagyjuk a kápolna ajtaját, hogy kihallatszon az orgonaszó és a tömjén illata is kiszivárogjon. Október hónapban pedig rózsafüzért imádkozunk, minden nap egy tizedet. Ez öt nap alatt kiad egy teljes rózsafüzért, és mind a négy titok sorra kerül. Ennek még nagyobb a népszerűsége. Valahogy a rózsafüzér verhetetlen az ájtatosságok között.

Az első pénteket is bevezettük. Előző nap, csütörtökön szentgyónási lehetőséget biztosítunk, pénteken pedig a tanítás megkezdése előtt szentmise van a kápolnába. Mini plébániai életet az iskolában, ami hátha valamit elindít a lelkükben és utána remélem, jobban tudnak csatlakozni a saját egyházközségükhöz.

-A szerzetesközösségetekben mit jelent az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal való élet?

-Rendünk mindig nagy hangsúlyt fektetett a szentmisére: ünnepélyesen mutatjuk be, a lehető legszebb módon. Ez a legfontosabb számunkra. A zsolozsmát pedig mindig énekeljük. Ezeken kívül hetente egyszer van közös szentségimádás, amúgy meg bárki, bármikor bemehet imádkozni a rendi kápolnába.

-Neked személy szerint volt-e mélyebb élményed az Eucharisztiával kapcsolatban?

-Mint általában az élmények, nehezen megfogalmazhatóak, mert azt a részét érintik meg a léleknek, és az érzelmeknek, amit más nem tud elérni. Nekem ez inkább a szentmiséhez kötődik, ott már voltak olyan élményeim, igen. Mikor úgy éreztem, mintha a mennyországban lennék. Akkor lelassul, megnyugszik minden.

-A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hogyan érinti a premontreieket?

-Örültünk, amikor kiderült, hogy a világkongresszus Magyarországon lesz. Kicsit olyan az egész, mint egy körmenet. Kivisszük az emberek közé, megmutatjuk mindenkinek, hogy ki a legdrágább kincsünk. Minden egyes rendnek, amennyire magáénak érzi, annyi haszna is lesz belőle. A premontrei rend 900 éves.  2015-2021-ig hat éven keresztül felkészülünk az alapítási ünnepünkre. Minden évnek van egy tematikus programja. Később derült ki a kongresszus helye. Így a kettő csodásan egymásba fonódik.

-Szerinted min kéne változtatni az egyháznak, nekünk, hogy az Eucharisztiában minél többen felismerjék Krisztust?

-Először is komolyan kell vennünk a szentmisét. Magyarországon még talán nem olyan nagy a baj, de nyugaton néha beszámolnak ismerőseim olyanról, hogy nem tudták, ez most szentmise volt, vagy valami más. A szentmise életünk forrása és csúcsa, nem pedig egy pasztorációs eszköz. Másrészt az is nagyon számít, hogy a pap mennyire veszi komolyan a szentmisét, és az Oltáriszentség iránt milyen tisztelettel van. Ez hatással van a hívekre is. Ha azt látják, hogy számára ez nem fontos, és úgy beszél róla, úgy is misézik, akkor a hívek számára sem lesz az. Egyre ritkább az a plébánia, ahol heti rendszerességgel van szentségimádás a plébános vezetésével. Illetve a másik, hogy az áldozás módját rehabilitálni kellene. Láttam néhány helyen, hogyan áldoznak. Mintha egy chipset, kekszet vennének magukhoz. Tiszteletnek nyoma sincs. Ilyenkor sajnos nem tudom elhinni, hogy valóban hiszik a valóságos jelenlétet. Szerintem kifejezőbb módja a szentáldozásnak, ha térdelve, nyelvre vesszük magunkhoz. Ezért az ilyen jellegű tanítás is fontos véleményem szerint.

-A premontrei rend missziós nyilatkozatában ezt olvassuk: „A kórusimától és az oltártól indulunk, hogy szolgáljuk az emberiséget a szegénység, a vendégszeretet, a kiengesztelődés és béke szellemében az Egyház és a világ javára. Különösen oda szól a küldetésünk, ahol a szegényekben maga Krisztus szenved, és azokhoz, akik még nem ismerik Krisztust.”

-Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy a liturgiában és a magán imában kapott kegyelmek és megtapasztalások szerint élünk, és azt adjuk át a ránk bízottaknak.

Mészáros Anett/MSZKI

További információk a rendről: premontrei.hu