Az utolsó részben olyan szerzetesek mesélnek, akik az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus napjaiban iskolatársaikkal vagy családjukkal utaztak fel a fővárosba. Visszaemlékezéseikből nemcsak a kongresszus eseményeiről tudhatunk meg részleteket, hanem más érdekességek is kiderülnek, pl. hol járt a budaörsi HÉV; ki írta a Futva jöttem elibéd népénekünk szövegét…

*****

Szabó Anna Marietta nővér, Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek

16 éves voltam 1938-ban, de nem úgy kell azt elképzelni, mint a mai 16 éveseket, hanem egész kislányok voltunk mi akkor… Szegeden a Szabadság téri óvodának a keresztes nővérek voltak a fenntartói, és ők nemcsak az óvodásokkal foglalkoztak. A nagyobb lányoknak szerveztek úgynevezett lányköröket. Száznál többen voltunk, jóformán minden családban Szeged-Alsóvároson volt lánykörös lány. Hosszú ideig kislánynak számítottunk, csak 18 évesen kerültünk át a nagylánykörösökhöz.

Az Eucharisztikus Kongresszus nagy élmény volt nekünk. A Győzelemről énekeljen…himnuszt már előtte megtanultuk, még most is el tudom énekelni. Szegedről vonattal utaztunk a fővárosba, csoportosan a lánykörösökkel, úgy emlékszem, a nagyobbak is jöttek velünk, legalább ötvenen biztosan mentünk. Mindenki, akit csak elengedtek a szülei. Arra már nem emlékszem, hogy melyik nővér jött velünk. De az megmaradt bennem, hogy Budapesten a Trefort utcai iskolában voltunk elszállásolva, és onnan mentünk a kongresszusi programokra. Gyönyörű magyar ruhákban voltunk, az enyémet édesanyám hímezte ki. Nemsokkal előtte hoztam el a varrónőtől, akkor viseltem először. Piros mellény, fejkötő… nagyon szépek voltunk. Nem tudom már pontosan, melyik eseményeken vettünk részt, de a záró körmenetre emlékszem, akkor először láttam csodálatos virágszőnyegeket. 

Sajnos utána már nem sokat beszéltünk a kongresszusról, mert jött a háború. Harcok voltak a szomszéd utcákban is, pincékben húztuk meg magunkat. Ezért a sok budapesti élmény hamar feledésbe merült… Azért ez az egy-két mozzanat van, amire azóta is emlékszem.

(Marietta nővér 2020 áprilisában hazaköltözött a Mennyei Atyához.)

*

Csulits Katalin Lujza nővér, Szeretet Leányai Társulata (vincés nővérek)

13 éves voltam a kongresszus idején, Budaörsön laktunk a szüleimmel. Hatan voltunk testvérek, én voltam a legfiatalabb. Az irgalmas nővérekhez jártam iskolába, ők voltak azok a szárnyas nővérek. (A kongresszus évkönyvében is van kép a mi nővéreinkről.) Örültem, hogy a szüleim megengedték, hogy elmehessek a kongresszusra. Együtt mentünk az iskolából, jött velünk pár nővér is. 

Áldozócsütörtökön a Hősök terén abban a mélyedésben, ahol nyáron csónakázni, télen meg korcsolyázni lehetett, ott hallgattuk a szentmisét. A tó helye most száraz volt, padok voltak odatéve. A miséző papok a téren az emlékmű legmagasabb oszlopánál voltak, oda készítettek oltárt. Onnan lentről mi eléggé felfelé néztünk, de így legalább mindenki látta a szentmisét. Szép idő volt akkor májusban. Az iskolások voltak ott ezen a misén, gimnazisták is, nagy tömegben. Érdekes volt, hogy milyen fegyelmezettek voltak a gyerekek. Amikor vége lett a szentmisének, Horthyné megvendégelt minket kakaóval és valami kiflifélével, utána mentünk haza. Ez még délelőtt volt. 

A Dunán a hajós körmenet este volt, oda is mentünk a nővérekkel. HÉV-vel jöttünk be – akkor még járt Budaörsön a HÉV –, a körtéren szálltunk ki, onnan mentünk a Dunapartra, keresni megfelelő helyet. A budai részen álltunk. A kedvesnővér adott nekünk jó tanácsokat, hogy hol lesz jó helyünk. Nem tudom már, hogy gyertya vagy fáklya volt, amit kaptunk a kezünkbe, az idősebbek biztosan fáklyát kaptak, azzal világítottunk. Mindenkinek ki volt tűzve a kongresszusi jelvénye. Előtte próbáltuk az énekeket az osztályban, a himnuszt is, a Győzelemről énekeljen…-t, mert ugye nem olyan könnyű dallam volt az, és hogy tudjuk énekelni a kongresszuson

Éjfélre értünk haza, de a szüleim nem aggódtak, akkor más világ volt, nem kellett félni az utcán. Ahogy leszálltam a HÉV-ről, csak egy közön kellett keresztülmennem, ott állt a házunk. Nyitva volt a felső ablak, csak beszóltam, hogy édesanyám, megérkeztem. Tele voltam lelkesedéssel és örömmel, ahogy megjöttünk. Gyönyörű volt az a hajós szentségimádás, több hajó volt egymás után, a középsőben volt az oltáriszentség. Utána a tűzijátékot is láttuk. 

Felejthetetlen élmény volt. 

*

Czike János atya, Ciszterci Rend

1937-ben költöztünk Szegedről Székesfehérvárra. Akkor nyitották meg Fehérváron az ipari középiskolát és apám lett az intézet igazgatója. 

Én a kongresszus évében voltam elsőáldozó, 5 évesen, Svoy püspök úr jóvoltából, aki anyám gyóntatója is volt, ő adott rendkívüli engedélyt erre. Sándi bácsi öreg nyugdíjas papbácsink volt, nála áldoztam Mária nővéremmel együtt, aki „szabályosan”, hat évesen, első elemistaként lett elsőáldozó. Nem a kongresszuson, hanem Fehérváron, de a kongresszusra tekintettel történhetett meg hamarabb, hogy először magamhoz vehettem az Oltáriszentséget.

Öten voltunk testvérek, én a legkisebb. Otthon téma volt már korábban az Eucharisztikus Kongresszus, örültünk neki, lelkesen vártuk. Természetes dolog volt, hogy apámék felmennek az ünnepségekre. Ötünk közül egyedül engem vittek magukkal. Apámnak három húga is Budán lakott, az egyikükhöz mentünk. Ötéves korából mire emlékszik az ember? Egy-két jelenet maradt meg. Arra például jól emlékszem, hogy a Hősök terén nagy tumultus volt, rengeteg ember, és láttam ott a főpapokat (utólag tudom, hogy a pápai legátust is). 

Azt hiszem, a hajós körmeneten is kint voltunk, de már nem tudom, hogy tényleg onnan emlékszem, vagy csak sok képet láttam utána erről. Arra viszont pontosan emlékszem, hogy az állatkertbe is elvittek akkor. Pestre felmenni nekem mindig nagy élmény volt, szerettem a fővárost, szeretem most is, egyik nővérem még ott él, hozzá felszaladok néha…

Édesanyám, Czike Gáborné Lovich Ilona egyetlen nőként szerepelt a Szent István Társulat dísztermében megrendezett Eucharisztikus Gyűlésen, 1938. május 27-én előadást tartott Eucharisztikus családi élet címmel, ez a kongresszus emlékkönyvében is benne van. 1939-ben, amikor Pacelli bíboros, azaz XII. Pius pápa beiktatása volt Rómában, rendeztek itt Székesfehérváron egy nagy ünnepséget, és én akkor hat évesen szavaltam édesanyám egyik versét. Ő sok verset írt, némelyikből elég ismert egyházi ének lett, pl. az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj… vagy a Futva jöttem elibéd…

*****

Képek: Forteplan; Piarista Múzeum

Beszélgetőtárs: Bencze Regina SSND