Sorozatunk nyolcadik részében három olyan szerzetes visszaemlékezését olvashatjuk, akik személyesen nem tudtak részt venni a kongresszuson, de emlékeznek rá, hogy lelki készületként gyűjtögették a jócselekedetek búzaszemeit. Közülük ketten az idei kongresszust már a mennyből kísérik figyelemmel – Ilona nővér 2019. decemberében, Jenő atya pedig 2020. áprilisában költözött át. Paschalis nővér 100. életévében reméljük, újra hallgathatja a kongesszusi híreket.

*****

Gaál Jenő SVD (Isteni Ige Társasága – verbiták)

Az első világháború után egy óriási vallásos megújulás volt Magyarországon. Jelentős része volt ebben a Katolikus Akciónak (Actio Catholica), amely behálózta az országot, az összes plébániát elérte. Hogyha veszem a plébániák statisztikáit, annak idején úgy volt, hogy 85 százaléka a keresztényeknek vagy katolikusoknak templomba járt, és legalább 90 százalék volt, aki a húsvéti vallásos kötelességeit megtette. Ennek az elevenen élő kereszténységnek az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus volt majdnem a tetőpontja vagy a megkoronázása. 

Kemenesmagasiban sikerült születnem, mondjuk nem az én hozzátételemmel, hanem így kaptam a sorstól, de édesapám korán meghalt, 4 éves koromban. És akkor nővérem nagyanyámhoz, mi hárman fiútestvérek árvaházi kezelésbe kerültünk. Annak idején az árvaházi kezelés abból állott, hogy ha valamilyen családnak nehézségei voltak, akkor kerestek gyerektelen családokat, ahol el tudják helyezni a gyereket, és az állam fizetett bizonyos havidíjat utánuk, a ruházatot és a tanulmányokat azt az állam mind megoldotta. Úgyhogy én is így állami gondozásban lévő gyerek voltam: egy családnak nem volt gyerekük, azért aztán minket örökbe fogadtak a bátyáimmal, Sorkifaludon. És boldog gyerekkort töltöttünk ott. 

Én 9 éves gyerek voltam a kongresszus idején.  Emlékszem, nagy előkészület volt mindenféle propagandával, és ebbe bekapcsolódtak nem csak a plébániák, hanem az iskolák is, hiszen az iskoláknak legalább kétharmada egyházi iskola volt. Az iskola és a templom összetartozott. És ami a kongresszusnak tanítása volt, azt belepalántálták az iskolába épp úgy, mint a közéletbe. Például mindenféle nagy plakátokat ragasztottak ki az állomásokra, meg a tereken. Az egyik egy keresztre feszített Krisztust ábrázolt, és az volt aláírva, hogy „Miért bántod? Ne káromkodj!” 

Mi gyerekek úgy készültünk, hogy ha valami jót cselekedtünk, egy búzaszemet félreraktunk és azt összegyűjtötték, hogy abból készítsék később az ostyát, amivel áldoztattak a kongresszuson. Jól emlékszem, az már jótettnek számított, hogy ha valakit pofon akartam vágni, és félúton maradt a kezem, nem vittem véghez a tettemet, úgyhogy ilyenkor egy búzaszemet beletehettem a gyűjteményembe. Hogy mennyi volt az enyém, nem tudom. Általában a gaztettekről voltam ismerős és nem a jótettekről, de én is gyűjtöttem, összeadtuk szépen az iskolában. 

A kongresszusba is igyekeztünk belekapcsolódni. Nem úgy, hogy részt vettünk rajta, de követtük az eseményeket. Volt a boltban egy rádió, mi odamentünk hallgatni a híreket a kongresszusról. Hallottuk, hogy sok százezer ember összejött, együtt imádkoztak. Emlékszem, arról is tudósítottak, hogy volt egy éjjeli szentségimádás, ahol két vagy háromezer férfi imádkozott. 

Az utóbbi időben sokat tanulmányoztam a 38-as kongresszust, hogy hogyan volt megszervezve. Annak idején nem volt elegendő vendéglátás, mert a szállodák Budapesten csak körülbelül tízezer embert tudtak elhelyezni, ezért magán házaknál is kerestek szálláshelyeket, tömegszállásokat is kialakítottak. Olvastam, hogy 160 vagon szalmát használtak fel a hálózsákok kitöméséhez, hogy a vendégek tudjanak min aludni; meg hasonló érdekes dolgokat.

*

Tóth Ilona CJ (Congregatio Jesu)

Jól emlékszem az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra, 10 éves voltam akkor. Mezőtárkányban éltünk. A faluból sokan mentek fel Budapestre, a szüleim is, de én nem tudtam elmenni, mert a kongresszus idején beteg voltam. Csak otthon imádkoztam. 

Búzaszemgyűjtés is volt a faluban a kongresszus előtt, én is gyűjtöttem. Aki valami jócselekedetet csinált, az félretehetett egy búzaszemet. Az iskolában is gyűjtöttük. Aztán azt hiszem, a plébánosunknak adták oda a búzát, és a szomszéd faluból is őhozzá hozták. Úgy tudtuk, ezekből a sok helyen összegyűjtött búzaszemekből sütik majd a kongresszusra a szentostyát.

*

Pálos M. Paschalis SSND (Boldogasszony Iskolanővérek)

1938-ban jelölt voltam a szegedi anyaházunkban. Szegedről sokan felmentek Budapestre a kongresszusra. Mi, jelöltek akkor mehettünk, ha a szülők fedezték az útiköltséget, oda-vissza. Én ezt nem vállalhattam, mert akkor a szüleim nem tudtak volna elmenni. Ez már túl sok kiadás lett volna nekik. Úgyhogy azt mondtam, hogy inkább a szüleim menjenek. Élt egyébként is a nagyapám még, meg az édesapámnak a nővére Budapesten, szóval ez egyben családi látogatás is lett.

A szüleim hoztak nekem onnan néhány szentképet, egyet a mai napig őrzök. Ezt szerettem a legjobban a kiadványok közül. Több szentkép is megjelent a Kongresszusra, a többit el sem tettem. Szép gondolat, hogy az Eucharisztikus Krisztus átöleli az egész földgolyót, minden népével.

Nagyon tetszett nekünk akkor az a szervezkedés, hogy a kongresszusi szentostyát azokból a búzaszemekből készítik, amelyeket országszerte a hívek jócselekedeteikkel gyűjtenek. Ezeket őrölték lisztté és abból készültek a szentostyák. Ezeket beküldtük mi is egy központi helyre, és ott intézték az őrlését, meg a feldolgozását.

Milyen jócselekedetek voltak ezek? Akár segíteni a tanulásban valakinek, vagy időseket elvezetni valahova. Úgy emlékszem, gyerekek is, fiatalok is gyűjtötték a búzaszemeket. Ez egy központi akció volt. Jelölt voltam akkor és negyedéves tanítónőképzős. Mi jelöltek is gyűjtöttük a jócselekedeteket. Amikor mondták, hogy most már összesítik és elküldik a búzát, akkor mi is beadtuk.

A kongresszus napjaiban a hírekben hallgattuk, hogy a férfiak tartottak szentségimádást egy egész éjszakán át. Aztán azt is, hogy este a Dunán hajós körmenet volt, vitték az Oltáriszentséget, és nagyon szép volt. A kivilágított hidak alatt is elhaladt a hajó, oda-vissza. Mi a sajtó és rádió útján értesültünk erről. Televíziót akkor még nem láttunk. A nővéreink közül is többen részt vettek, de nem mindenki. A diákok közül is sokan. 

Arra is emlékszem, hogy előkészületként rendszeres imádság volt, hogy jól sikerüljön a kongresszus. Akkor keletkezett ez a himnusz, amit ma is éneklünk, a Győzelemről énekeljen… Ezt megtanulta mindenki és mi is lelkesen énekeltük Szegeden. Először a rádió mutatta be, és aztán az iskolában is tanultuk. Jó, hogy napjainkban is használatban van. 

*****

Képek: Boldogasszony Iskolanővérek, Piarista Múzeum

Beszélgetőtárs: Bencze Regina SSND